Egyszer volt hol nem volt egyszer egy év vége

Megint nem jutottam ide idejében. Tulajdonképpen szégyellem magam, hogy ilyen ritkán írok, de amikor felszabadulok a tanulás alól akkor megpróbálok pótolni mindent és ide már mindig csak későn jutok. Meg sokszor nincs is ihletem leülni írni. Úgy meg ugye minek is csinálni. Néha azon gondolkodom, hogy felbérelek valakit aki megírja a körítést. Elküldöm a receptet és a képet, az írást meg valaki „bérmunkában” megcsinálja nekem.

Egy kis visszaemlékezés.

Év végén a már „hagyományos” karácsonyi készülődésként adventi vasárnapoltunk. Ez most azt jelentette, hogy minden adventi hétvégén felkerestünk egy Londonon kívüli karácsonyi vásárt és természetesen sütöttem/sütöttünk.

A terv a következő volt:

Advent első hétvégéje   Petworth House and Garden

Advent második hétvégéje: Rochester

Advent harmadik hétvégéje: Bath

Advent negyedik hétvégéje: Winchester

De természetesen a megvalósítás egy kicsit másként alakult.

A petworth-i vásár a National Trust szervezésében volt és kizárólag azon a hétvégén. De a hétvégére bejelentkezett hozzánk egy nagyon helyes kis pasas vendégségbe és hát nem tudtam neki nemet mondani.

Így kirándulás helyett egy 1 évest dajkáltunk. Mivel még nem sikerült az „Alvás” gombot megtalálni rajta, nem voltunk olyan állapotban vasárnap, amikor az anyja érte jött, hogy útra keljünk. És a sütés is elmaradt. Illetve próbasütöttem a születésnapi tortát (erről még írok), de arról írásos, fotós emlék nem maradt.

Rochesterben dickensi vásárra mentünk. Kb. 100-150 ember volt beöltözve korhű ruhákba és ott mászkáltak az utcán. Volt két felvonulás, egy délelőtt és egy később már sötétben gyertyákkal, lámpásokkal. A rochesteri katedrálisban pedig karácsonyi éneklés volt. Kb. egy órás, némi beszéddel. Az énekek szövegét kiosztották így mindenki be tudott kapcsolódni. Nekem nagyon tetszett. Egy kicsit csavarogtunk a városban, megnéztük a várat, körülnéztünk a vár előtt elterülő vásárban és fáradtan, de tele élményekkel futottunk az állomásra, hogy elérjük a vonatunkat.

Másnap sütöttünk:  

Karácsonyi áfonyás-mogyorós muffint.

A boltból:

75 g áfonya

75 g cukor

175 g vaj

50 g liszt

175 g porcukor, plusz egy kicsi díszíteni

100 g darált mandula

1 narancs reszelt héja

60 g mogyoró, összevágva (szerintem bármilyen másik maggal finom)

5 tojásfehérje

1 kanál fahéj

A munka:

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra és kenjünk ki egy 12-es muffinformát.

Tegyük az áfonyát a cukorral és két kanál vízzel egy edénybe és közepes lángon főzzük addig amíg az áfonyák kezdenek kipattogni. Olvasszuk fel a vajat és melegítsük amíg a színe sötétedni nem kezd, de vigyázzuk meg ne égjen. Tegyük félre. A lisztet, fahéjat és a porcukrot egy nagy tálban keverjük össze, keverjük bele a mandulát, mogyorót és a narancshéjat. Egy tálban verjük fel a tojásfehérjét habbá, de ne legyen kemény. A szárazak közepére csináljunk egy mélyedést és öntsük bele a folyékony hozzávalókat (az áfonyát ne). Óvatosan keverjük össze és kanalazzuk az előkészített formákba, kanalazzuk rá az áfonyát és végül a megmaradt szirupot az áfonyák alól. Süssük kb. 15 percig. A formában hagyjuk 15 percet hűlni, majd óvatosan szedjük ki. Porcukrozzuk meg.

És íme, finom kis áfonyás-fahéjas-mogyorós muffinok a tea mellé.

Advent harmadik hétvégéjén Bath városát látogattuk meg. Elragadó kis város. Nagyon, nagyon szép. A város fő nevezetességei a katedrális és a római korból fennmaradt melegvizes fürdő. Az angolok nagyon büszkék a fürdőjükre. Amikor valahol szóba kerül és elmondom, hogy nálunk kb. 10 van Budapesten és még egy pár tucat szétszórva az országban, szinte látom, ahogy lelombozom a lelkesedésüket. Pedig én nem akarom alábecsülni a bathi fürdő fontosságát. Sőt! Egyszer szeretnék több időt itt eltölteni. A bejártunk a piacot, a várost és meg kell mondjam Bath a szívembe zárta magát. Most már közvetlenül Budapest, Rio de Janeiro, Szeged és London mellett foglal helyet. Kb. 7-8 évvel ez előtt egy karácsonyfán láttam jégcsap alakú díszeket, nagyon tetszettek, de sajnos sehol sem találtam ilyet. És most Bathban egy üvegműves boltjában igen. Gyönyörűek! Kaptam Lacitól hármat. Hát, odáig voltam meg vissza. Mire mindent megnéztünk a lábunkat lejártunk és eléggé ránk is esteledett. 
Mivel kocsival voltunk így egy kicsit szabadabban mozogtunk, elég későn indultunk haza és készültem a másnapi sütésre. 

Aki ismeri Lacit az tudja, hogy nagy banánpusztító hírében áll. Így ezen a hétvégén az ő kedvéért

Banános-tejkaramellás pitét készítettem (a receptet a Hairy Bikerstől kölcsönöztem).

A boltból:

az alaphoz:

75 g vaj

300 g keksz összertörve

a töltelékhez:

115 g vaj

115 g barna cukor

400 g sűrített tej (az eredeti recept szerint édesített, szerintem felesleges)

450 ml tejszínhab

5 érett, de nem puha banán

1 teaskanál citrom lé

Csokidara vagy csokiforgács

A munka:

Olvasszuk fel a vajat és keverjük bele a morzsára darált kekszet. A vajas-kekszes mixet egyenletesen nyomkodjuk bele egy 23 cm-es, levehető karimájú tortaformába. Vigyázzunk, hogy az oldalára is jusson. Tegyük a hűtőbe 30 percre (minimum, de lehet tovább is) amíg megszilárdul.

A karamellás krémhez olvasszuk fel a vajat, keverjük bele a cukrot és lassú tűzön addig főzzük amíg a cukor teljesen elolvad és nem olajos a teteje. (Igen, nagyon sokáig. )

Adjuk hozzá a tejet és folyamatos kevergetés mellett, lassú gyöngyözéssel addig főzzük amíg sötét , karamell barna színű lesz. Majd óvatosan öntsük a lehűtött alapra. Vigyázat, nagyon, nagyon forró!! (Én sikeresen megégettem az ujjam a krémmel, szóval tapasztalatból mondom.) Tegyük a hűtőbe minimum 1 maximum 8 órára, hogy megdermedjen.

Ha lehűlt, verjük a habot keményre, a banánokat szeleteljük fel ferdén, egy tálban locsoljuk meg a citromlével, hogy ne barnuljanak és a felét szépen sorban rendezzük a karamellás krém tetejére, a maradékot pedig óvatosan keverjük bele a habba . Esetleg egy pár szeletet tartsunk meg díszíteni. Kanalazzuk rá a habot és a csokidarával díszítsük.

Én nem voltam elég türelmes és a tejkaramellám nem lett olyan igazi karamell színű, de így is finom volt. Valamint a habba kevertem egy kis olvasztott csokoládét és csokoládé helyett kis hópelyheket szórtam rá. Azt hittem, hogy nagyon édes lesz, de nem, bár nem ajánlatos nagy, vaskos szeleteket teríteni, mert eléggé tömény. De nagyon finom.

Az utolsó hétvégén pedig nem csak kirándulás volt, hanem születésnapot is ünnepeltünk, ugyanis a keresztfiam december 25-én született és most tartottuk az 1. születésnapját, amire mi sütöttük a tortát. 
Méghozzá kalózosat.

Kalózos torta

A boltból:

250 g liszt

2 csapott teáskanál sütőpor

150 g cukor

3 tojás

150 g olvasztott, majd kihűtött margarin vagy vaj

150 ml tej

(mindez kétszer)

kb. 1 kg kék cukormáz

kb. 250 g barna cukormáz

150 ml tejszín

200 g mascarpone

150-200 g piros gyümölcs

Díszítéshez zászló,cukorfigurák cukordrazsé, stb.

A munka:

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A hozzávalókat egy nagy tálban összekeverjük. Nem kell sokáig keverni, csak amíg összeáll. Egy nem túl nagy kb. 28x20-as kipapírozott tepsibe öntjük az egyik adagot és egy kisebb, szintén sütőpapíros vekninek való sütőformába a másik adagot. Kb. 40 percig sütjük, vagy amíg a beleszúrt tűre már nem ragad a tészta. Kihűtjük. A tejszínt lassan melegítsük fel és tegyük bele a csokoládét felolvadni, majd hagyjuk kihűlni amíg kenhető nem lesz. A mascarponét egy kis tejjel keverjük krémesre, tegyük bele a piros gyümölcsöket, esetleg egy kis cukrot, ha a gyümölcs nem elég édes és keverjük össze. Nem baj, ha törik a gyümölcs. A kisebb darabot hajó formára faragjuk és felszeleteljük. A tetején lévő szelet közepét vágjuk ki. Minden szeletet kenjünk meg csokoládéval, majd az oldalát is. A barna cukromázat nyújtsuk ki és óvatosan borítsuk be vele a hajó testét. Simítsuk el és a maradék krémmel kenjük be a hajó tetejét is. Rajzoljuk meg a gerendákat, vasmacskát, adjunk nevet a hajónak. A mélyedésbe állítsuk bele a legénységet. A nagyobb piskótát –ez lesz a víz- vágjuk ketté és kenjük meg a gyümölcsös krémsajttal. Majd a tetejét és az oldalát is kenjük meg. A kék cukormázzal borítsuk be és simítsuk rá. Szórjuk meg a drazséval, mintha csillogna a víz.Tegyük az egészet a hűtőbe minimum két-három órára, de akár egy egész éjszakára. Az összeállításhoz a hajót tegyük a vízre és egy nagy hurkapálcikával, ami egyben a hajó egyik zászórúdja vagy árbóca is, rögzítsük a vízhez.

A rajzolást Laci csinálta. Szerintem nagyon klassz lett. Legalábbis nekem tetszett és büszke voltam magunkra. A születésnapon is mindenkinek tetszett. És Connor mosolygott amikor meglátta, szóval szerintem örült neki és ez a fontos, nem?

Mivel mind a két krémből maradt abból muffinok lettek. Teljesen egyszerű alapmuffin és rákentem a csokikrémet illetve habzsákból rányomtam a gyümölcsös sajtkrémet.

A sütésből kijutott bőven erre a hétvégére, mert a torta mellett megcsináltuk a muffint és természetesen megsütöttem a bejglit is. Már említettem, hogy véleményem szerint a dióval nem szabad a süteményt elrontani, így karácsonykor a mákos mellett mogyorós-mandulás bejglink volt. A bejglit a kódexből, Horváth Ilona-féle szakácskönyvből sütöttem. Ennek a receptjét már múlt évben leírtam.

Vasárnap pedig útra keltünk az utolsó állomás Winchester felé.

Ámulatba ejtően szép kis város egy csodálatos katedrálissal. Ahogy körbejártunk az épület folyamatosan Ken Follett könyvei jártak a fejemben. Hogy tudtak ilyen szép épületeket építeni? A katedrális „nevezetessége”, hogy a sok híres hadvezér, püspök,  katona, hazafi mellett itt lett eltemetve Jane Austin.

A piac kínálata semmiben sem különbözött  a már látottaktól, de a mi kis kirándulásunknak nem is ez volt a lényege.

Nagyon élveztük a kirándulásokat, sok szépet és érdekeset láttunk. Láttunk három katedrálist és mind különböző volt. Ami közös volt bennük, hogy egyik sem kecses, itt-ott csipkés, fodros, magas tornyú templomok. Hatalmas, robosztus, tekintélyt parancsoló épületek. Gyönyörűek, fenségesek.

Láttunk három teljesen különböző kisvárost. Jártunk misén, lett végre valahára jégcsapom a fára és megismertük egy újabb részét az országnak.

De még hátra volt a karácsonyi sütés. Mármint félig, mivel a bejgli ugyebár már készen volt.

A karácsonyi édességünk pedig

Narancsos-csokoládés tortácskák

Ez pedig a már úgyszintén már használt recept újragondolt változata. Itt most narancsos csokoládét használtam és a tetejére fahéjat szórtam.

És egy kicsit új újragondoltuk a bejglit. Lehet itt kapni Brandy-szószt, ami ha jól gondolom egy vaniliasodó szerűség egy kis brandyvel. Lacinak nagyon ízlett. Én nem voltam oda érte, nekem zavaró volt az alkoholos íz. Magamnak csináltam gyümölcsszószt a bejglihez. 

Teljesen más íze lett. Szerintem innentől kezdve nálunk a bejgli kizárólag így fog a karácsonyi asztalra kerülni.